Tilos kiszolgálni a fiatalkorúakat alkohollal, és ezt szigorúan fogják ellenőrizni a fogyasztóvédelemért felelős államtitkár figyelmeztetése szerint.
Szerző(k): Varga CsengeAz MKVM által indított kezdeményezés számos belvárosi vendéglátóhelyet és üzletet vesz a szárnyai alá, a veszélyeztetett helyszínek portálját és berendezését is megmentik.
Szerző(k): Fogarasi KittiJúnius végéig lehet még nevezni a Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójára meghirdetett Budapest 150 Torta pályázatra, amelynek célja egy alapanyagaiban a múltat, megjelenésében a jelent képviselő ünnepi torta megalkotása.
Szerző(k): Varga CsengeTavaly óta jelentősen nőtt a pályakezdők bérigénye, a 18 és 25 év közöttiek ma már félmillió forint körüli fizetést szeretnének.
Szerző(k): Varga CsengeAz idei nyári szezonban becslések alapján országosan százezer diák vállalhat munkát számos területen a kereskedelemtől kezdve a vendéglátáson át az iparig és a mezőgazdaság területéig - tájékoztatta a Meló-Diák iskolaszövetkezet
Szerző(k): Varga CsengeTöbb mint kétszeresére nőtt a Veszprémben töltött vendégéjszakák száma idén áprilisban és májusban az előző év hasonló időszakához képest, és meghaladta a tavalyi főszezon mutatóit is – hangsúlyozta a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (VEB2023 EKF) program első öt hónapjáról a város polgármestere.
Szerző(k): Varga Csenge350 millió forintért eladó egy 31 szobás ingatlan Balatonedericsen. A Balatontól mindössze 500 méterre fekvő épület 1870-ben épült és 2016 óta folyik a felújítása. Az ingatlanhirdetésnél a ceruzát mindenképpen megnyomhatta a csodaszép balatoni panoráma.
Szerző(k): Hercsel AdélA lakosság szinte teljes egészében felhasználta a SZÉP-kártyákon lévő alvópénzeket.
Szerző(k): Varga Csenge